Mi írja elő az elkészítését?
A tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet 4/A §. írja elő.
Kinek kell rendelkeznie vele?
Minden, három szintesnél magasabb, és tíznél több lakást magába foglaló társasháznak.
Kinek kell elkészítenie?
Az épület tulajdonosának, kezelőjének, közös képviselőjének, az intézőbizottság elnökének, vagy a lakóház használójának.
Az iratot azonban jó minőségben elkészíteni nem túl egyszerű feladat, így mindenképpen javaslom, hogy megírását bízzák tűzvédelmi szakemberre.
Mit kell tartalmaznia?
A jogszabály szerint
- A tűzjelzés tartalmi követelményeit.
- Az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység szabályait.
- A tárolásra vonatkozó előírásokat.
- A nyílt láng használatára és a dohányzásra vonatkozó korlátozásokat.
- A tüzelő- és fűtőberendezések, valamint az elektromos berendezések használatának előírásait.
- A tűzoltási felvonulási területre vonatkozó szabályokat.
- A lakók riasztásának és menekülésének lehetséges módozatait.
- A tűzvédelmet biztosító eszközök, berendezések használatára vonatkozó előírásokat.
Ez első ránézésre nem tűnik túl bonyolultnak, azonban egy jó tűzvédelmi irat nem azt jelenti, hogy néhány jogszabályból kimásolunk egy-egy odaillőnek tűnő bekezdést.
A jól elkészített irat a következőkre tér ki részletesen:
1. Általános rendelkezések
- Milyen jogszabály alapján készült a házirend.
2. A szabályrendszer hatálya
- A társasház mely területeit érinti.
- A házirend be nem tartásából adódó felelősség kérdése.
3. Az épület tűzvédelmi szempontból fontos adatai
- Társasház lépcsőházai, közös terek.
- Lakások, szintek száma.
- Közműelzárók helyei.
- Fűtési rendszer.
- Tűzoltó eszközök, készülékek, felszerelések.
4. Szabályozók
- Milyen jogszabályok érintik a tűzvédelmi házirendet.
5. Tűzvédelmi feladatokat is ellátó személyek feladatai és kötelezettségei
- Közös képviselő feladatai
6. Tűzvédelmi használati szabályok
- Általános előírások.
- Tárolás.
- Kiürítési útvonal.
- Hő-, és füstelvezetés.
- Tüzelő-, fűtőberendezések.
- Égéstermék elvezetés.
- Villamos berendezések.
- Világítás.
- Tűzvédelmi eszköz, készülék, felszerelés, berendezés.
- tűzoltó készülék
- fali tűzcsap, száraz felszálló vezeték
- tűzcsap
- beépített tűzjelző berendezés
- beépített tűzoltó berendezés
- biztonsági világítás
- hő- és füstelvezetés
- tűzgátló ajtók
- Csatornahálózat.
- Dohányzás.
- Szabadban tüzelés.
- Tűzveszélyes tevékenység.
- Stb.
7. Tennivalók tűz esetén
- Tűzjelzés.
- Lakók riasztása és mentése.
- Menekülés és mentés.
- Tűzoltás.
- Tűzvizsgálat.
További feladat
Gondoskodni kell a Tűzvédelmi Szabályrendszerben foglaltak megismertetéséről, megtartásáról és megtartatásáról.
A szabályrendszert általában a közös helyiségekben (folyosó, lépcsőház) szokták kifüggeszteni, hogy az abban foglaltakat minél többen megismerhessék. Mivel egy jól elkészített “házirend” 25-30 oldalas is lehet, általában csak a lakókat érintő szabályokat szoktuk “kivonat” formájában kifüggeszteni.
Sajnos nincs rá jó, és maradéktalanul hatékony módszer, bár a hatósági ellenőrzés szempontjából az egyetlen elfogadható bizonyíték, ha a lakók elolvasás után aláírásukkal igazolják, hogy a benne foglaltakat megismerték, ugyanakkor egy soklakásos társasházban – mint amilyenben én is lakom – ember legyen a talpán, aki az állandó ki-, és beköltözők sűrűjében az aláírásokat maradéktalanul be tudja szerezni.
Ki ellenőrzi a meglétét?
A katasztrófavédelmi hatóság ellenőrzése során ellenőrzi az irat meglétét, és az iratban foglaltak szakmai helyességét.
Sokan esetleg azt gondolják, hogy megúszhatják a büntetést pusztán azzal, hogy úgysem került sor a társasházuk ellenőrzésére, hisz ott a hatóság emberei az évek során még soha nem tettek látogatást. Hát ez komoly tévedés…
Több olyan helyzet is adódhat, amikor ez az ellenőrzés mégis megtörténhet.
Az egyik ilyen, amikor a társasházunkban az egyik „jó szándékú” szomszéd feljelenti a másikat. Az évek során a hatóság kapott már feljelentést például ráccsal való lezárásról, folyosóra való kipakolásról, vagy akár arról, hogy a szomszéd túl sok papírdobozt tárol a lakásában… Ekkor a hatóság nem tehet mást, mint ellenőrzést tart, és ilyenkor természetesen nemcsak a bejelentés tárgyát ellenőrizheti, hanem a többi tűzvédelmi szabály betartását is.
A másik, garantált ellenőrzési helyzet, ha a társasházunkban olyan jellegű tűzeset történik, amellyel kapcsolatban a jogszabály tűzvizsgálati eljárás lefolytatását írja elő. A tűzvizsgálati eljárás része a tűzvédelmi helyzet értékelése, ami úgy valósul meg, hogy a hatóság ellenőrzést tart, és természetesen ellenőrzi a tűzvédelmi szabályok betartását is. Például szándékos tűzokozás miatt már néhány újságpapír meggyújtása is tűzvizsgálatot igényelhet…
Ha a tűzvizsgálat során tűzvédelmi szabálytalanságokra derül fény, sok esetben a hatóság nem mérlegelhet, köteles kiszabni a bírságot.
Ezen kívül természetesen bármely esetben előfordulhat, hogy a tűzvédelmi hatóság kampányszerűen elkezdi ellenőrizni a társasházakat. Ilyen az elmúlt években többször is történt már…
Milyen büntetésre számíthat a társasház, ha nincs, vagy nem megfelelő a „Tűzvédelmi Házirend”-je?
Tűzvédelmi bírság kiszabása csak ismételt szabálytalanság esetén kötelező, ha
- egyéb tűzvédelmi jogszabályban, vagy a tűzvédelmi szabályzatokban foglalt előírás, továbbá tűzvédelmi szabványok előírásai megszegésére kerül sor. A bírság minimális összege 20.000 Ft, maximális összege 60.000 Ft.
Mivel a “Tűzvédelmi Szabályrendszer” elkészítését tűzvédelmi jogszabály írja elő, így annak hiánya, vagy a benne foglaltak helytelensége megvalósítja az előírások megszegését, tehát bírsággal sújtható.
Több szabálytalanság együttes fennállása esetén a bírság mértéke az egyes szabálytalanságokért kiszabható bírságok összege, de legfeljebb 10.000.000 Ft.
A tűzvédelmi bírság megfizetése nem mentesít a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól.
A tűzvédelmi bírság ugyanazon tényállás mellett – az azonnal megszüntethető szabálytalanságok kivételével – a tűzvédelmi bírságot kiszabó jogerős határozat közlését követő két hónap elteltével ismételten kiszabható.
Mindezek alapján azt javaslom, mindenki nézze meg a saját lakóhelyén, hogy szükséges-e az irat elkészítése, és ha igen, kérje számon a közös képviselőtől.
Olvassuk el, nézzük át, hogy kellően részletes-e, a megfelelő jogszabályokra hivatkozik-e (nem elavult-e), és ismerjük meg a benne foglaltakat, hiszen az irat nem azért kell, hogy elkészüljön, hogy ne kapjunk büntetést, hanem, hogy ha tűz van a társasházban, akkor tudjuk, hogy mit kell tennünk, hogyan óvhatjuk meg családunkat, barátainkat, szomszédainkat, vagy az értékeinket.
Ajánlatkérés
Az ajánlatkérés elküldése után munkatársunk 24 órán belül felveszi Veled a kapcsolatot a megadott elérhetőségeden és tájékoztat a részletekről!